Hahó, jár erre még valaki?...

2013.06.20. 13:27 hphp

Azt gondoltam, benézek... úgy három éve, hogy több s1 szerver után abbahagytam a Travian-t, mivel úgy gondoltam, hogy túl sok időt rabol el tőlem. Azóta költöztem, munkahelyet váltottam, megházasodtam és született egy kislányom, szóval nem volt eseménytelen az életem :)
Mostanában jobban ráérek a munkahelyemen, sokszor vannak üresjáratok, ezért pár hete, csak úgy a vicc és a nosztalgia kedvéért megint ellátogattam a Travian honlapjára. Épp akkor, néhány napja indult a következő - ki tudja már, hányadik - s1 szerver, úgyhogy fogtam magam és felregeltem megint. Természetesen rómaiként, mivel nem szándékoztam túl sok időt tölteni a játékkal. Szakítva a hagyományokkal északkelet helyett délnyugatra mentem, mert miért ne? A regisztrációm célja tényleg csak a kíváncsiság volt, úgy gondoltam, nem probléma, ha rögtön szét is farmolnak, ezért az Oszi-féle offenzív játékstílust választottam: visszafogott építkezés mellett sereget építettem és körbecsapkodtam a környező falvakat, különös tekintettel a germánokra. Bár hívtak és hívnak, de nem léptem be klánba sem, csak az NAQ-ba mennék úgyis :), illetve természetesen pénzért sem vettem aranyat, ahogy eddig sem.
Arra számítottam, hogy pályafutásomnak így hamarosan vége is lesz ezen a szerveren, különösen, hogy pár nappal a szerver indulása után regisztrálva eleve a sűrűjébe kerültem. Ennek ellenére még mindig megvagyok, bár a seregemet már harmadjára építem újjá. A körülöttem lévő farmklán szép csendben széthullik, nem képesek érdemben reagálni a támadásaimra, pedig nem volnék egy nagy ellenfél, van, hogy napokig be sem lépek. Befértem a 200 legnagyobb támadó közé, védők közt a 600-ban vagyok.
Eszembe jutnak néha a nagy támadások és védések, beszélgetések, szervezkedések és kíváncsi voltam, megvan-e még ez a blog oldal. Bár néhányótokkal facebook-on is kapcsolatban maradtunk, de itt hagyom ezt a bejegyzést életjelnek. Kíváncsi vagyok, próbálta-e valaki közületek azóta a Travian-t, esetleg játszik-e vele most, lenne-e kedve hozzá, akár a mostani s1-en. Ha igen, szóljatok hozzá. Ezúton is minden jót nektek, üdvözlök mindenkit! :)
hphp

Szólj hozzá!

Linkek

2011.06.24. 09:02 oszkar00

 

 

 

\travian\faq
Travian Task Queue [With more Feature] 2.1 :-D – Userscripts.org
Travian troops analyzer
Travian Toolbox : Homepage
Travian World Analyzer -> hu1 -> Játékos -> oszkarusz
TravMap 0.8.11
Tools Game Travian - Tracker - Inactives
Travian TSU :: hu1 :: Position (0|0)
Battle report archive for online web based strategy Travian
AHA kláncsalád fóruma • Fórum kezdőlap megtekintése
XL map my allies
N.A.Q. ügyes-bajos dolgok S1 2009/2001
N.A.Q. helyettesek
travian
Az AHA kláncsalád hivatalos blogja
- A Vogon Csoda.
Fremen Szövetség
borg
Travian - Browser Game - FAQ - Culture Points
http://travilog.org.ua/hu/7413198/2f5bd5db760e7916e473433de3589b88/2/1
http://travilog.org.ua/hu/8828504/c62fab3ce03176fe8a161fa04803d18a/2/1
Necrons Szövetség Blogja
Home (RIP kláncsalád)
http://travilog.org.ua/hu/1928841/67e11a4ee2935c76d36da8b38a242d15/2/1
http://travilog.org.ua/hu/9125071/86c3bbfbc8f3864d76ef5cc61f810150/2/1
Converter - Travian csata jelentés
Cry's Travian Tools
Travian Dope - World Map, Player, and Alliance Analysis Tool
Travian Dope - World Map, Player, and Alliance Analysis Tool
Travian Dope - World Map, Player, and Alliance Analysis Tool
Converter - Travian csata jelentés
http://travilog.org.ua/hu/1659110/db9b0e42a4fb7a25c25172abbec88425/2/1
Travian tools & utils :: Home Page

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2010.02.17. 16:29 hphp

Az én emlékeim csak nagyon vázlatosak... irtózatosan szar memóriám van sajnos :( :)

A sógorom hívott meg a Travianba még a legelső s1 idején. Felregeltem, de nem nagyon fogott meg a dolog, valószínűleg akkor éppen mással voltam elfoglalva. Mire hetek múlva megint bejelentkeztem, mindenki túlfejlődött a környéken és rommá farmoltak, úgyhogy inkább töröltem is. Viszont azzal a lendülettel regeltem egy újat és kipróbáltam, mire megyek vele, ha tényleg komolyan játszom. Abban az időben még sanyarú szingliségben éltem :) ezért megtehettem, hogy késő éjig a gép előtt ültem, sőt éjszakánként felkeltem, hogy építsek (ma már nem tennék ilyet semmi pénzért...). Gall voltam, úgyhogy sűrűn kellett építenem, ha fejlődni akartam. Valahol ebben az időben kezdett játszani beerduck is, de egymástól távol regeltünk és sokáig nem is kerültünk egy klánba. A valós életben viszont kollégák voltunk, úgyhogy sörözés közben mindig megbeszéltük a fejlődés legtutibb vonalát és a különböző védési és támadási technikákat :)

Közvetlenül mellettem egy germán acc fejlődött elég intenzíven, ezért első dolgom volt, hogy keressek magamnak egy szimpatikus klánt. Be is vettek, sajnos a nevükre már nem emlékszem, de 1-2 hónapig velük nyomtam az ipart. Közben a mellettem lévő germán klánt alapított és azt vettem észre, hogy körülöttem már mindenki csatlakozott hozzá. (Akkor még nem tudtam, hogy a csatlakozók nagy része nem önként, hanem egy nagyobb sereg csatabárdos erős nyomására lett a klán tagja.) Eléggé be voltam tojva a körülöttem lévő klántól, de mivel még mindig lépéselőnyben voltam, egy éjszaka meglepetésből levertem a klánalapító teljes seregét. Eközben sajnos az én seregem egy része is odaveszett és rájöttem, hogy a körülöttem lévő másik 10 klántag még simán elintézhet, ha akar... ezért egy huszáros vágással úgy döntöttem, hogy beépülök az ellenség vonalaiba: jelentkeztem hozzájuk tagnak.

Először nem akarták elhinni, azt hitték, viccelek velük. Egyre azt kérdezték, hogy egy ilyen nagy reg, mint én (volt már akkor vagy 2 falum, úristen...) miért akar csatlakozni hozzájuk. Elmagyaráztam nekik, hogy objektív okokból: ők sokan vannak, én meg távol a volt a klánomtól. Szóval bevettek :) Ebben a klánban is 1-2 hónapig voltam csak, mert egyrészt elég lassan fejlődtek, másrészt a klánalapító germán annyira germán volt, hogy az SS mintájára szervezte meg a klánt is (a neve egyébként Dirlewanger volt, nem tudom, mit vártam tőle). Belépés a kiválasztottaknak kötelezően önkéntes volt, aki nem akart, abból farm lett. Körülnéztem hát a vidéken és két nagyobb klánt találtam: az egyik az NAQ volt. A másikkal ellentétben BékaBéla válaszolt a levelemre és fel is vett. Hát így kerültem az NAQ-ba.

Arra emlékszem, hogy nem sokkal a csatlakozásom után már azon a szerveren kitelepültünk, igaz, akkor még csak azért, hogy lehessen a fiatal regeket farmolni. Volt egy A és egy B seregem, 2x2000 haeduan, jó kis lovascsapat volt :) A DOTE-BOS nagyobb tagjai egy nap berombolták a mellettem lévő germán 15 búzás faluját, ezzel gyakorlatilag szétverték a volt klánomat is. Abból a klánból is sokan jöttek át az NAQ-ba, mert nagyon elegük volt a parancsuralmi rendszerből.

 

 

Szólj hozzá!

Az N.A.Q. születése

2010.02.13. 23:19 Vezérmacska

Régen volt...az első s1 szerveren, már-már a feledés homályába vesző időkben...

Nem mesélem el a teljes történetet, de a lényeg, hogy Béka Béla megalapította a KGST névre hallgató klánt mert azt hitte, a klánalapítás jó dolog ( ez volt az eredeti acc-om, de később mindenféle abbahagyásokkal és cserékkel a Vezérmacska marad meg )...akkor már közel fél éve ment a szerver és fogalmam sem volt, mi merre, hány méter. Béka D-K-en volt, Vezérmacska É-K-en, a szélsebes gall kereskedőkkel is tizenórányi távolságra...nem volt túl bizalomgerjesztő kezdet...

Az első "idegen" belépő Mr. Bujdi volt, Vezérmacska szomszédságában, aztán lassan jöttek a többiek: Bongi, Cerberos, btowen ( aki csak épített, de sem a levelekre, sem semmi egyébre nem reagált ), Mr. Bujdi fél osztálya ( ők lassan elunták és a szerver vége felé már csak helyettesítve működtek), Bence ( aki kijelentette, hogy nem bírja elviselni a hosszú körleveleket, úgyhogy neki mindent írjunk le röviden..és akinek olyan helyesírása volt, hogy kódfejtőt kellett alkalmazni a válaszleveleihez )...

Bujdi kezdett el először okvetetlenkedni a név miatt, mert ilyen kommunista névvel nem lehet játszani :-)) és lőn a Falfúrók, amit természetesen hamar elkezdtek Falkúróknak "csúfolni"...és aztán egy reggelre Cerberos fejéből kipattant a Nidus Aquilae-Sasfészek, azaz az N.A.Q. név. Ezen Bujdi meg is sértődött, kilépett és hamarosan törölt is...

Voltak egyéb, "apró" történések: Békát elkezdték rombolni és mivel nem igazán voltunk még tisztában a játékmenettel, a Vezérmacska nick alapított új N.A.Q.-t ( akkor már én ), mert azt hittük, ha lerombolják a követséget, akkor a klán is eltűnik...a "régi" klánt átneveztük és mindenki szépen átlépett, kivéve btowent, aki nem vette észre, mi történt :-)))

Valahogy ráéreztünk a játékra és arra is, hogy védeni egyszerűbb és olcsóbb, mint mindig támadni, így elég szép eredményeink lettek a késői kezdés ellenére is...és jöttek a többiek is szépen, sorban: hphp ( diplomata, főállású fórumböngésző és védelemszervező ), Csabatoth...még alklánunk is volt full létszámmal (egy Ines nevű, alklános leányzó "rajzolta" a sast, amit azóta kissé át kellett alakítani, így már nem olyan csinos, mint volt).

A végjátékra kimondottan jó védők lettünk, a csodaépítő "nagyok" keresték a kegyeinket, végül a DOTE-bos-nak mondtunk igent...pár napra felvettük a DOTE nevet előtagként, de aztán győzött az önkényes oldalunk és visszaállt az N.A.Q... a T.A.P.S. és a végső győztes S.P.Q.R. csodáját is támogattuk, mellette pedig gerilla-akciókkal és hatalmas védésekkel hergeltük a környéket :-)) ma ezek a védések aprónak számítanak, mert elfajult az aranyozás, mindenki végsőkig és azon is túl feszíti a búzaföldek határait...de akkor szép volt...

Igazi Sasfészek lettünk...megtanultunk támadások közé védelmet beszúrni, menekíteni, fake-elni (kivéve engem, mert én még mindig nem tudok időzítve indítani :-P ), de ami a legfontosabb: együtt játszani...ismeretlenül, nagy kor- és érdeklődési kör különbséggel, de mégis együtt...nem lettünk top 10-esek, de nem volt ilyen célunk...játszani akartunk és játszottunk is...így az Oszi által említett második s1-re már együtt készültünk, együtt regeltünk és együtt vittük végig azt is...meg ezt is :-))

A Sasfészek Sasfészek maradt, bár mellé tehetnénk a borstörő cimkét is...de ezt mesélje el más...

 

 

Szólj hozzá!

Hogy kerültem az N.A.Q.-ba (oszkarusz)

2010.02.13. 00:45 oszkar00

Jómagam jóval a második s1.travian.hu szerver 2008 februári indulása után, 2008. június 8.-án regisztráltam oszkarusz néven. Egy darabig önállóan próbálkoztam, pár farmolási kísérletet kivédtem, vagy lebeszéltem a támadómmal, alapvetően jó helyre dobott ki a szerver, gyorsan fejlődtem. Hamarosan klán után néztem, választásom a VSZ-T.E. klánra esett, ahova be is vettek. Sajnos a klán az ÉK-et uralma alá hajtó AHA kláncsalád folyamatos támadásai hatására épp szétesőben volt, Marcipán klántársamat ott ismerhettem meg, aki azóta is velünk játszik.

Két hónapos travianos lét után úgy éreztem, a továbblépéshez váltanom kell. Két nagyobb klánt láttam a környéken, akikhez szívesen csatlakoztam volna: A Nova Cat és az N.A.Q. klánok vezetőinek írtam egy-egy igen meggyőző üzenetet, hogy milyen jól járnának velem. Óriási meglepetésemre mindketten pozitívan álltak a dologhoz, így választanom kellett. Két dolog miatt választottam az N.A.Q.-t. Először is a klánprofil 8. pontja miatt (A "normál" élet elhanyagolása tilos!!!), másrészt Vezérmacska kikötötte, hogy előbb alapítsam meg a harmadik falum, aztán jöhetek. Ez a kikötés mégiscsak komolyabb feltételnek hangzott, mint a Nova Cat "persze, gyere" felszólítása, így pár nap alatt letettem a harmadik falut, és 2008. augusztus 8-án az N.A.Q. tagja lettem.

3 komment